Minden jel, minden megtestesítés több annál, mint amit megjelölni vagy megtestesíteni képes. A jelek túlmutatnak magukon egy másikra, valami ormótlanra, ami a jelelölések láncolatát megtöri, hozzáférhetetlenné teszi. Minden kultúra magába engedi fölöslegként ezt a rendelkezésre nem állót: az imagináció, a kreativitás ebből táplálkozik. De a dolgok és elhelyezkedéseik is rámutatnak erre az ellenszegülő valamire, ha tartósan csupán jelnek veszik őket. Érintkezésbe kerülnek azzal a másikkal, ami még minden érzékelést, tudatosságot, tartalmi kibetűzést megelőzően lép elő, s makacsul beíródik az idő rendjébe.